INTERAKTÍV KÖNYVE
A tőzsde világa nagyon sokunkat magába szippantott, és sokakat rabul fog ejteni a jövőben is. Biztos vagyok benne, hogy a tőzsdézés örökké divat lesz kortól és nemtől függetlenül.
A kriptovaluták megjelenése olyan mértékben fogja megváltoztatni a világunkat, mint ahogy az internet és az okostelefon tette.
Célom, hogy segítsem megérteni a tőzsde és a blokklánc lehetőségeit. Egy befektető szemüvegén keresztül közelítem meg a témát, de helyenként öniróniával szeretnék tükröt tartani magunknak, és ezt éppen azért teszem, hogy ne gáncsoljuk el saját magunkat azzal, hogy befektetéseink sikerét veszélyeztetjük.
Sok ismerősöm van, akik kíváncsian szemlélik az eseményeket, ugyanakkor kevesen vannak, akik szeretnék megérteni ezt a világot, kipróbálni benne magukat, és megtapasztalni a tőzsde előnyeit. Sokan talán csak a hétköznapi rutinon változtatnak nehezen, ami az évek során alakult ki, annyira, hogy szinte már meg is kövültek.
Megfigyelhető, hogyan formálódnak egyszeri szokásokból megszokások, a megszokásokból hit, majd a hitből meggyőződés. Ezeken nagyon nehéz változtatni. Bátorság és igaz eltökéltség kell hozzá.
A leginnovatívabb technikák óriási hatással vannak a mindennapjainkra, szinte kirobbantanak a mókuskerékből, ahogy azt az internet terjedésénél is láthattuk.
A változás mindaddig nem is annyira fenyegető érzés, amíg a napi rutinunkat közvetlenül nem érinti. A blokklánc által hozott változások látszólag ugyan még nagyon távol vannak, de aki már csak egy kicsit is belemélyedt láthatja, hogy milyen mértékben lesz majd képes formálni világunk köznapi működését.
DEDIKÁLT KÖNYV UTÁNVÉTTEL RENDELHETŐ
A dedikált példányok ára: bruttó 5900 Ft/db