Növekszik a befektetési kedv a digitális valuták piacán
Legalábbis ez derül ki a Grayscale legújabb beszámolójából. A digitális valuták befektetésével foglalkozó óriás több mint 254 millió dollárnyi teljes befektetést regisztrált 2019. harmadik negyedévében.
Az év harmadik negyedéve az eddigi legsikeresebb a cég alapítása óta, ezen belül is kiemelkedően teljesített a július. A számok háromszoros emelkedést mutatnak az előző negyedév befektetéseihez képest, amikor 84,8 millió dollárt értek el.
A Grayscale Bitcoin Trust befektetései 171,1 millió dollárt értek el a harmadik negyedévben, szintén a legmagasabb júliusi teljesítéssel, mely jócskán meghaladta az első félév eredményeit.
Legfőképp az intézményi befektetők dominanciája dobta meg a számokat a harmadik negyedév és az egész eddigi év tekintetében is. Az intézményi befektetők 84%-os befektetési részesedéssel járulnak hozzá az eredményekhez. Érdemes megjegyezni, hogy szeptember 30-ig bezárólag 382,3 milliónyi befektetés érkezett, míg az elmúlt 12 hónapban összesen 412,3 millió dollárnyi befektetést teljesítettek.
A Grayscale értékesítési igazgatója - Rayhaneh Sharif-Askary - elmondta, hogy az intézményi befektetők részvétele gyakorlatilag állandó:
"Nagyon vicces, mikor megkérdezik tőlem, hogy mikor várható az intézményi befektetők megjelenése. Az a helyzet, hogy ez már régen megtörtént."
Még augusztusban röppent fel a hír, hogy a Grayscale mintegy 3 milliárd dollárnyi értékű digitális valutát fog áthelyezni a Coinbase-hez, mely esetben a Coinbase a társaság vagyonának letétkezelőjeként szolgálna.
További információk: www.cointelegraph.com
Megvásároltad már a KRIPTOPÉNZ ABC könyvet?
Ha még nem, akkor itt a lehetőség, hogy dedikált példányod legyen!
Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre és 5 Mikron üti a "tárcádat".